Fontos események

Kezdetek

Forrás:Malév Repülés- és Üzemtörténeti Kör, saját kutatás.


1946. augusztus 4-21 között öt darab Li-2P típusú repülőgép érkezik a Budaörsi repülőtérre.


Hamarosan megkezdik a repülőgépek átfestését a repülőtér hangárjában a magyar előírásoknak megfelelően.


1946. október 15.-én elindulnak az első Li-2-es járatok Debrecenbe (HA-LIA) és


Szombathelyre (HA-LIB).

HA-LIX újra repül

27 év Csipkerózsika álom után a repülőgép újra szárnnyal, a rajongói nagy örömére. A Goldtimer Alapítvány kuratóriumának elnöke, Hajdú (Fedő) Károly repülőgép technikus, a magyarországi hőlégballon-repülés egyik megalapítója, volt a Li-2-es repülőgép felújításának ötletadója. Az alapítvány titkára, azóta elhunyt Dr. Takács László repülőmérnök volt, aki az eddig elkészült oldtimer repülőgépek építését vezette, a szükséges tervdokumentációkat készítette, továbbá a repülőgépek üzemeltetését végezte, főmérnökként a Li-2-es repülőgép felújítását irányította. Az egykor 209-es, ill. HA-LIX jellel is repült repülőgép felújítása 1997-ben kezdődött és 2001-ben fejeződött be.


A repülőgép felújítás előtt.


Elkezdődött a felújítási munka.


2001. szeptember 21-óta ismét Li-2 típusú repülőgépet láthatunk a levegőben!


2002. május 26-án a repülőgép Kármán Tódor nevét vette fel, méltó emléket állítva az 1930-tól az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt, az aerodinamika nagy tudósának. Számításai, szélcsatornás kísérletei, nem csak a jelen repülőgép sikerét, de az egész repülés, sőt az ürrepülés alapját teremtette meg.


2002 júliusában, a Ferihegyi repülőtéren működő Lufthansa Technik hangárjában, a Flohr János művész által tervezett festést kapta, a Sunflower légitársaság feliratával.


2008. augusztus elején, az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. hangárjában, a repülőgép megkapta a régen várt eredeti Malév festését.